Képzéseink 2020/2021-es tanévtől

szakmai gyakorlat

Szakmai gyakorlat Kielben

Kiel

Az alapos felkészülési időszak után diákjaink Dékány Edit tanárnő kíséretében elutaztak Kielbe, és megkezdték 3 hetes gyakorlatukat.

Hasznos tapasztalatszerzést és élményekben gazdag kint tartózkodást kívánunk nekik!

Kieli szakmai gyakorlat - elvárások és tapasztalatok

Kiel

Iskolánk diákjai három hetes szakmai gyakorlatot teljesítettek Kielben február 12-től március 4-ig. A kiutazás előtt arról kérdeztük őket, miért döntöttek úgy, hogy jelentkeznek erre a programra, mit várnak a Németországban eltöltött időtől. A kiutazás után pedig arra voltunk kíváncsiak, teljesültek-e elképzeléseik, hogyan érezték magukat, hozzáadott-e valamit eddigi tapasztalataikhoz ez az újfajta kihívás. Az alábbi két videóból megtudhatjuk, miért is érdemes jelentkezni erre a pályázatra.

Szakképzési Díj 2017.

20170306_szakkepzesidij-logo.jpg

A Szakképzési Díj 2017. évi ünnepélyes átadásán 2017. március 2-án a DUIHK (Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara) példaértékű hazai szakképzési projekteket tüntetett ki. A pályázati felhívásra három kategóriában – motiváció, kooperáció és innováció – érkeztek be pályázatok. A számos beérkezett pályázat egyike iskolánk "A duális szakképzés megvalósításának lehetőségei az elméletigényes közgazdasági ágazaton belül" című projekt bemutató anyaga volt. Pályázatunkat oklevéllel ismerték el.

Zentára utazik a Sweet Dreams

20170301_zentai_meghivo.jpg

Iskolánk 2016 őszén rendezte meg a hagyományos Tanirodai kiállítást, melyről korábbi cikkeinkben már olvashattak. Rendezvényünkön csapatával testvériskolánk, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola is részt vett. A kiállítás győztes csapata a Sweet Dreams meghívást kapott 2017.

Háromhetes szakmai gyakorlatra utaztak Kielbe a kőrösys diákok

20170213_kieli_utazas_1.jpg

Február 12-én indult útnak az a 12 diák, akik február 12. és március 4. között szakmai gyakorlaton vesznek részt német cégeknél. A diákok szakmai, nyelvi, kulturális, valamint pszichológiai felkészítése véget ért, ez egészen novembertől február elejéig tartott. Bízunk benne, hogy a felkészítés során a tanulóink olyan hasznos ismeretekkel gazdagodtak, amelyeket a gyakorlat során valóban tudnak majd kamatoztatni.

A diákok már ezen a héten fényképes beszámolókkal jelentkeznek Kielből, kísérjétek figyelemmel Ti is szakmai gyakorlatukat!

Tizenhat képzőhely fogad kőrösys diákokat szakmai gyakorlaton

xxx-iskola-xxx

Május 23-tól három héten keresztül 19 tanuló vesz részt külső szakmai gyakorlaton Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyei vállalkozásoknál és intézményeknél. Az 1/13. szakképző évfolyamra járó tanulók önkéntesen pályáztak a gyakorlati lehetőségekre, hogy az iskolai tanulmányok alatt elsajátított ismereteiket valós piaci körülmények között gyarapíthassák.

Szakmai gyakorlat a KHS-nál

20160211_kshlogo.png

A jövő héten hat tanulónk kezdi meg háromhetes szakmai gyakorlatát a Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Főosztályán. Iskolánk együttműködési megállapodást kötött a Főosztállyal a külső szakmai gyakorlatról, amelynek keretében szakképzésben részt vevő tanulóink önkéntesen vállalt gyakorlaton vesznek részt.

Háromhetes szakmai gyakorlat Németországban

20130302_kiel

Diákjaink 2013. március 2-24-ig háromhetes szakmai gyakorlatot töltöttek el a németországi Kiel városában az ottani partneriskolánkkal (Regionales Berufsbildungszentum Wirtschaft der Landeskreishauptstadt Kiel – Kiel Tartományi Főváros Regionális Gazdasági Szakképző Központja) közös projekt keretében. A résztvevőket előzetes pályázati eljárás során, motivádiós levél és szóbeli meghallgatás alapján választotta ki az intézmény bizottsága.