Erasmus+ 2018-19. zárórendezvény

Erasmus+ logó

A projekt címe:
„Szakmai és nyelvi kompetenciák fejlesztése RBZ Kiel német szakképző intézménynél és szakképzési partnereinél”

A projekt száma:
2017-1-HU01-KA102-035685

2019. május 13-án 15 órai kezdettel került sor a Szegedi SZC Kőrösy József Szakgimnáziumának Kék termében a 2018-19. évekre meghirdetett Erasmus+ mobilitási projekt második mobilitását lezáró disszeminációs rendezvényre.

Meghívott vendégként jelen volt számos iskola projektkoordinátora, a kieli partneriskolából érkezett gyakornokok, valamint iskolánk vezetése és azon tanulói is, akik érdeklődnek a következő mobilitási lehetőség iránt.

A program a gyakorlatukat éppen Szegeden teljesítő kieli gyakornokok bemutatójával kezdődött. A német duális képzésről valamint a saját gyakorlati helyeiken szerzett tapasztalataikról és élményeikről tartottak közös prezentációt. Összefoglalójukat a magyar gyakornokok kieli szakmai- és élménybeszámolója követte. Mindegyikük saját prezentációval készült, a munkahelyükről és a kieli szabadidős tevékenységeikről tartottak előadást. Mindannyian kiemelték, milyen sokat jelent ez a lehetőség a nyelvtudás és az önállóság fejlesztésében. Biztosan többeknek segített a három hetes gyakorlat a pályaválasztási döntésben.

A program a két kísérőtanárnő – Ágostonné Sághy Mária és Kovács Tímea –beszámolójával, illetve a két magyar projektkoordinátor – Viharos-Annus Tünde és Jónyer Edit – monitoring látogatásának összegző értékelésével folytatódott. Végül iskolánk igazgatónője, Farkasné Székely Angéla fejezte ki elismerését és adta át a magyar diákoknak az Europass bizonyítványokat. A rendezvény hivatalos részét kötetlen beszélgetés követte a büféasztalnál.

A rendezvényen készült képek ITT tekinthetők meg.