Keresés:
 
Középfokú képzés

Induló osztályaink a 2010-2011-es tanévben:


Általános tudnivalók képzési rendszerünkről

Szakközépiskolában az első két évben általános képzésben és szakmai orientációban részesülnek a tanulók, a második két évben, a 11-12. évfolyamon közgazdasági szakmai alapozást kapnak, és a 12. év végén, illetve a nyelvi előképzős osztály a 13. év végén érettségizik az érettségi vizsgaszabályzat szerint.

Az A és B osztályban két idegen nyelvet, a C és D osztályban egy idegen nyelvet tanítunk. A 9-10. évfolyamon minden osztályban a kötelező közismereti tantárgyakon kívül (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, fizika, földrajz, kémia, biológia, ének, testnevelés) szakmai orientáló tantárgyakat is oktatunk (informatika, információkezelés - gépírás, kommunikáció, viselkedéskultúra, gazdasági környezetünk). A 11. és a 12. évfolyamon a tanulók szakmacsoportos alapozó tantárgyakat tanulnak (elméleti gazdaságtan, üzleti gazdaságtan, informatika, alkalmazott számítástechnika, gépkönyvelés, idegen nyelvű gépírás, tanirodai gyakorlat). A nyelvi előképzős osztályban az első évben magas óraszámban tanulják az idegen nyelvet, valamint az informatikát . Így lehetőség nyílik a képzés során két nyelvből középfokú nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni a sikeres emelt szintű érettségivel vagy nyelvvizsgával.

Iskolánknak nincs saját kollégiuma, de külön jelentkezési eljárással bármely középiskolai kollégiumba kérhetik felvételüket a tanulók. A mi diákjaink általában az Ortutay Gyula, a Vedres István vagy a Janikovszki Éva Kollégiumot választják.

Iskolánk a nyitott kapuk napját 2009. október 6-án, kedden (bemutató órákkal) és december 10-én, csütörtökön 15.00-tól tartja. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A 2010-2011-es tanévben is indítunk 0. (nyelvi előkészítő) évfolyamot. A képzési idő az érettségiig ennek az osztálynak 5 év. Az előrehozott emelt szintű nyelvi érettségivel és a képzést záró emelt szintű érettségivel 2 nyelvvizsga bizonyítványhoz juthatnak a tanulók.

Általános információk a felvételi eljárásról

A Szeged Megyei Jogú Város fenntartásában levő iskolákban, így nálunk is minden osztálytípusba jelentkező tanulónak központi felvételi vizsgátt kell írnia matematikából és magyar nyelvből.

A tanulók 2009. december 11-ig jelentkeznek a központi felvételi vizsgára a „Tanulói jelentkezési lap” kitöltésével. Ezt abba az iskolába adják le vagy küldik el, amelyikben a tanuló a központi írásbelit szeretné megírni. Ha a tanulónak részképességi zavarként írási vagy érzékszervi problémája van, kérjük, jelezzék a jelentkezési lapon.

A tanuló csak egy intézménybe jelentkezhet írásbeli felvételi vizsgára, amelynek időpontja 2010. január 23., szombat 10 óra. Elért eredménye más iskolákban is beszámítható. 2010. január 28-án 14 órakor azok a tanulók írhatnak pótló felvételit, akik az első alkalommal nekik fel nem róható ok miatt nem tudtak részt venni az írásbelin. Az iskolánk a vizsga eredményéről 2010. február 11-én, csütörtökön 14 órakor tájékoztatja a vizsgázókat az Értékelő lap személyes átadásával.

A felvételi eljárásban a tanuló több jelentkezési lapot is kiállíthat, és egy adott iskolánál több tagozatot vagy osztályt is megjelölhet. Külön adatlapon kell feltüntetnie, hogy hány jelentkezési lapot állított ki, és milyen sorrendben kéri a felvételét az egyes osztályokba.

A központi felvételi vizsgán résztvevő tanulók - akár nálunk, akár másik középiskolában írták a központi felvételit - az Értékelő lap másolatát csatolják a jelentkezési laphoz.

A felvételt meghatározó pontokat a hozott, illetve a központi felvételin szerzett pontok összege határozza meg. A mi iskolánkban a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi eredményét vesszük figyelembe az alábbi öt tantárgyból: magyar nyelv, irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv. Így maximum 50 pont jelenti a hozott pontokat.

A központi írásbeli felvételi vizsga időpontja:
  • 2010. január 23., szombat 10 óra

Előkészítők, versenyek:
Iskolánk 20 órás önköltséges előkészítő tanfolyamot hirdet matematikából és magyar nyelvből. A tanfolyamokról további információt a Felvételi előkészítő oldalon talál.

Nyílt napok:
2009. október 6-án, kedden és december 10-én, csütörtökön 15 órakor. Szeretettel várjuk az érdeklődő tanulókat és szülőket.

Sok sikert, kedves nyolcadikosok, viszontlátásra a Kőrösyben!

Szeged, 2009. szeptember 25.

Tráserné Horváth Annamária
tagintézmény-igazgató

Kompetencia alapú oktatás

Iskolánk bekapcsolódott a HEFOP 3.1.3 pályázat alapján a kompetencia alapú képzésbe, amelynek keretében új módszerekkel oktatjuk a tanulókat, magyar, matematika, idegen nyelv, kémia, biológia órákon. Az új módszerekhez új technikai eszközöket (pl. interaktív tábla) szereztünk be, a hagyományos tankönyvek mellett digitális tananyagokat is felhasználunk. Alapvető célunk az egész életen át tartó tanulás igényének megalapozása, a gyakorlati életben jól hasznosítható tudás megszerzésének megerősítése. A tanítás-tanulás folyamatát élményszerűvé tesszük a csoportmunkában való aktív részvétellel. A HEFOP 3.1.3/B/09 pályázattal új eszközöket, elektronikus tananyagokat, kompetencia alapú tanítást segítő taneszközöket szereztünk be, ezzel is segítve tanulóink fejlesztését.

ECDL vizsgáztatás

Iskolánkban lehetőség van ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) bizonyítvány megszerzésére, mivel akkreditált vizsgaközpont vagyunk.
A tanulóink a vizsgázáshoz szükséges ismeretek egy részét már a tanórai keretek közt megszerezhetik, de részt vehetnek előzetes vizsgafelkészítésen is.

A sikeres érettségi vizsga után

A sikeres érettségi vizsga után a tanulók 3 lehetőség közül választhatnak:
  • a 1/13. szakmai évfolyamon folytatják tanulmányaikat, ahol OKJ szerinti szakképesítést szerezhetnek,
  • továbbtanulnak egyetemen, főiskolán,
  • dolgozni mennek, ha a körülmények ezt teszik szükségessé.

A következő tanévben az OKJ szerint az alábbi szakokra lehet jelentkezni hozzánk gimnáziumi és/vagy szakközépiskolai érettségivel:
  • pénzügyi - számviteli ügyintéző (képzési idő: közgazdasági érettségivel 1 év)
  • statisztikai és gazdasági ügyintéző (képzési idő: 1 év)
  • ügyviteli titkár: elágazás: idegen nyelvi titkár (képzési idő: 2 év)
  • ügyviteli titkár: elágazás: ügyintéző titkár (képzési idő 2 év)

Az oktatott szakmákat a mindenkori munkaerő-piaci igényekhez igazítjuk. A szakmai oktatásban már a szakmai tárgyak a meghatározóak, és szakképesítést a 1/13. évfolyam, illetve a 2/14. évfolyam sikeres zárásával és OKJ-s vizsgával szerezhetnek a tanulók.

Szakképző évfolyamainkról bővebb információt talál a Szakképzés menüpontban.

Letölthető tájékoztató

.
Naptár
2010. március 12.

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
-
-
-
-

Mai névnapok:

Gergely
















Galéria
Képek száma:
1657

Véletlen kép



Küldés képeslapként

Legújabbak: